Mivel mostanában folyton összefüggéstelen dolgokat álmodom, és még annak is elfelejtem a felét, nemigen pötyögök ide. Ma sikerült pár percnyi történést megjegyeznem, így leírom, amíg friss. Természetesen most is meglehetősen zagyva, ráadásul csupa képvágás, de mindegy.
Szokás szerint a dolgok közepébe csöppentem, ezúttal egy
hotel alkalmazottjaként. Épp kezdődött a munkaidőm, alighanem takarítanom
kellett volna az uszodát, ám rögtön dohogással kezdtem. Szidtam a lépcső
kivitelezőjét, aki bár gyönyörű burkolattal látott el mindent, olyan meredekre
tákolta a fokokat, hogy két kézzel kapaszkodva, hegymászó feelinggel
ereszkedtem alá, és komolyan be voltam tojva, hogy a következő pillanatban orra
esek és széttoccsanok a márványos kék mozaikon. A szitkozódásomat két
munkatársam hallotta, de nem különösebben vettek rólam tudomást, én pedig
faképnél hagytam őket egy helyszínváltással.
Ez a helyiség sem volt kevésbé szép: a szőnyeg
narancsos-bordós volt és süppedős, a falra nem emlékszem, de meleg, sötét
faburkolat volt mindenütt. Meg pasik. Legalább 6-8 férfi, akik lassított
felvétellel megfordultak, és úgy meredtek rám, mint borjú az új kapura. Nem
tudtam hova tenni a szokatlan érdeklődést, hiszen nem volt rajtam néznivaló, ám
a következő pillanatban rájöttem. Két pasas ugyanis belökdösött az egyik -
szintén szépséges színű - faajtón egy kb. másfél négyzetméteres, tök üres
helyiségbe, és megerőszakoltak.
Csak pillogtam, olyan hirtelen történt minden (és
szerencsére a jelenetet nem éltem meg, mert hirtelen tudatosult bennem, hogy mi
volt), ám amikor kinéztem az ajtón, a pasik száma több mint egy tucatra
duzzadt, és mindegyik végig akart rajtam menni ott helyben. Nem tudom
kifejezni, milyen mértékű undor és rémület lett rajtam úrrá, de szerencsére nem
került sor semmire, mert megjelent a főnök, egy fekete hajú, barna szemű,
szakállas, erős negyvenes olasz, én pedig rögvest odavergődtem mellé panaszra.
Három szót sem hagyott kimondani, unott képpel hessegetett, de nem tágítottam,
sőt elkezdtem őt is szidni, micsoda nemtörődöm és semmirekellő alak, és nem
érdekelt, hogy ezért tuti kirúg.
Nem így lett, mert képvágás után már a hotel előtt álltunk,
folytattam a mondandómat, majd végignéztem az utcán, és megakadt a tekintetem
az egyik szemközti üzleten. Sajnos a nevét nem jegyeztem meg, de rögtön szöget
ütött a fejembe valami. Visszanéztem a főnökre, és kijelentettem, hogy a
hotelben valaki bűbájt bocsátott az összes pasasra (eszembe sem jutott, hogy
ezek szerint rá nem, mivel nem úgy tűnt, mint aki le akar teperni). Ha nem
óhajtja, hogy a velem történtek megismétlődjenek más női alkalmazottakkal vagy
vendégekkel, akkor sürgősen fogadjon fel médiumot, boszorkányt vagy valamit,
aki leveszi a rontást a férfiakról. Ekkor megint szétnéztem az utcán, és az
egyik távolabb sétáló, fiatal, szőke csajt látva máris tettekre emelkedtem. Ő
ott bizony "tanuló médium", pont jó lesz, biztosan tud segíteni.
A csajszi azonnal zavarba jött, amint megszólítottam, de
sajnos nem jutottunk semmire, mert újabb vágás történt. Ezúttal épp az udvarra
"menekültem" a hotelből, csupa zöldbe, alighanem az
"elbájolt" férfiak elől, de ezt nem tudom biztosan. Annyi fix, hogy
egy fiatal, barna hajú fiú volt a jóbarátom, aki mindenáron meg akarta tudni,
mitől vagyok frusztrált, de eszem ágában sem volt elárulni, így aztán
folyamatosan bujkáltam előle a gazban, ő pedig kiskutyaként követett. Igazából
az volt a legnagyobb problémám, hogy a két rohadék pasas (helyesebben az első)
elvette az ártatlanságomat, és úgy éreztem, mocskos vagyok, méltatlan mindenre.
A barátom végül felhagyott a követéssel, én pedig egy átlátszatlan vizű,
csendes sodrású folyó partján találtam magam. Teketóriázás nélkül beleugrottam,
úszni kezdtem fölfelé, és éreztem, ahogy minden karcsapásnál sós vizet nyelek.
Hogy ennek mi a jelentősége, fogalmam sincs, viszont hamarosan felszenvedtem
magam egy deszkákból tákolt kis uszályra, és visszacsorogtam, amerről jöttem -
anyaszült meztelenül. Jobbnak láttam azonban felöltözni, meg is tettem a
semmiből előbukkant cuccokkal, miközben arra gondoltam, mekkora hülye vagyok
már megint: ez tipikusan az a visszatérő szitu, amikor a saját baromságom miatt
menekülök egy jó arc elől, aki végül eltűnik, és hiába keresem égen-földön,
soha nem kerül elő. Most is így lett; a srác felszívódott, az álom véget ért,
én pedig ingerülten tértem magamhoz.
Rájöhetnék végre, hogy mit jelent a való életben ez a
"ne kövess - jaj, most meg hol vagy?" dolog, és miért molesztálnak újabban
a történéses álmaimban.
